A Faültető Felület

Hogyan működik a PLAN • T?

Egy jelképes poszter megvásárlásával lehetővé teheted egy kb. 3 méter magas fa elültetését közterületen.

A megvásárolt kép ára, a fán kívül, az ültetéshez szükséges eszközöket, illetve ezeknek a helyszínre szállítását is fedezi.

A kiszállított fát az adott település önkormányzata elülteti, továbbá a későbbiekben gondozza.

Mindemellett lehetőséged van elnevezni a fát, így az ültetést követően nyomon tudod követni annak fejlődését.

Válassz egy posztert és ültess fát!

A fehér poszter megvásárlásával egy fát, a feketével pedig három darabot tudsz elültetni. Fontos hangsúlyozni, hogy nem csemetéket, hanem kb. 3 méteres sorfákat ültetünk, melyek nagyjából 13-szor többe kerülnek, mint egy facsemete, pozitív hatásukat pedig az elültetés napjától fogva kifejtik.


19 900 Ft


57 900 Ft

Az ár tartalmazza a fa/fák árát, az ültetéshez szükséges eszközöket, illetve ezeknek a helyszínre szállítását, továbbá a 40x50cm-es kép nyomtatását. A kép házhozszállítása 2 090 Ft, de van lehetőség személyes átvételre is Budapesten.

Rólunk

Hiszünk abban, hogy egy nagy közösségi összefogással komoly változásokat érhetünk el és jelentős mértékben hozzájárulhatunk környezetünk fejlődéséhez. A faültetés egy hatékony és egyszerű módja a környezetvédelemnek és szeretnénk, ha ez a platform mindenkinek lehetőséget nyújtana erre.

Czoboly András

Alapító

Varga Tímea

Projekt koordináció

Morvay Máté

Grafika

Krisán Eszter

Projekt koordináció

Gulyás Bence

Platform Design

Miért hiszünk a faültetésben?

Egy átlagos méretű lombos fa 1 év alatt nagyjából 20 kg szén-dioxid feldolgozására képes, jelentős mennyiségű friss oxigént termel, leköti a levegőben található szennyeződéseket, illetve a levelein keresztül akár több mint 4 000 liter vizet is elpárologtat, ezzel is hűtve a környezetét. Többek között ezek miatt tartjuk fontosnak, hogy már eleve felnőtt fákat ültessünk csemeték helyett, hiszen így az első naptól kezdve kifejthetik pozitív hatásukat, ráadásul lakott területen, ahol ezt a leghatékonyabban tehetik meg.

Kövess minket Instagramon

Gyakran Ismételt Kérdések

Miért ennyi az ára egy poszternek?

Fontos hangsúlyozni, hogy nem csemetéket, hanem kb. 3 méteres sorfákat ültetünk, melyek nagyjából 13-szor többe kerülnek, mint egy facsemete, pozitív hatásukat pedig az elültetés napjától fogva kifejtik. A poszter ára továbbá magában foglalja az ültetéshez szükséges cölöpöt, trágyát, kötöző anyagot és ezeknek a helyszínre szállítását is. A projekt profitot nem termel, az esetleges többletet, ami vásárlás után keletkezik a platform feljesztéséhez és kommunikációhoz használjuk fel.

Hová lettek elültetve eddig a fák?

2020. novemberében, 22 adományozó közreműködésével 44 darab paltánfát ültettünk el Csabdi utcáin. A 2021. novemberi ültetés során Vál településén 20 magas kőrist ültettünk el 16 adományozó közreműködésével.

Ki fogja elültetni majd gondozni a fákat?

Minden önkormányzat, amely részt vesz a programban, az adományért cserébe vállalja a fa elültetését és gondozását.

Milyen fák lesznek elültetve?

Jelenleg négy különböző, többségében őshonos fafajt ajánlunk az önkormányzatok számára, melyek mind kitűnően alkalmasak a közterületen való ültetésre: mezei juhart, hegyi szilt, magas kőrist és platánt. Ebből a négyből tudja kiválasztani az adott önkormányzat azt, amelyik a leginkább megfelelő az adott területhez. Méretüket tekintve a fák kb. 3 méter magasak.

Mikor lesznek elültetve a fák?

Az ültetésre minden évben késő ősszel kerül sor. A pontos időpontról mindig tájékoztatni fogjuk az adományozókat.

Hogyan tudom leellenőrizni, hogy valóban el lett ültetve az általam adományozott fa?

Az adományozónak lehetősége van a vásárlást követően elnevezni az általa ültetett fát, amely az ültetést követően egy évig fogja viselni a megadott névvel ellátott táblát. Ennek pontos helyéről az ültetési időszak végén értesítjük az adományozót, így a fa bármikor meglátogatható.

Hogyan tudom elnevezni az általam adományozott fát?

Az adományfák elnevezése emailben történik. Ehhez minden szükséges információt elküldünk a megvásárolt poszterrel együtt. A poszter tehát ajándéknak is tökéletes, hiszen az elnevezés nem a vásárláskor történik, hanem a poszter átvétele után.